2010.01.24. 01:28 simiagi
mérnök születik
Hát túlvagyunk ezen is! Mármint én az izgulás részét tudtam csak le, de ezek után már alig van hátra:)
Reggel nyolc
Ünneplőbe öltözött lánykák lepték el az R épület első emeletének folyosólyát. Szemmel láthatólag izgatottak voltak, de volt egy kis várakozás, jókedv is az arcukon. Félig összegyűrt papírokból próbáltak még néhány szót a fejükbe gyömöszölni, közben kacaráztak, idegösszemlásközeli történeteikkel szórakoztatva a közönséget (engem:) Tehát teltek múltak a percek, a hó csenedesen szállingózott. Talán ezért nem érkezik meg a miskolci vizsgaelnök? Merült fel a kérdés. Befutott az összes mérnökjelölt, már csak a zsűri hiányzott.
Reggel kilenc
Kezdetét vette a küzdelem. Küzdelem a szavakkal, a technika ördögével, a bírákkal. De ez a küzdelem a külső szemlélő számára nem tűnt megvívhatatlannak. És a leendő mérnökúrhölgyek megvívták a csatát. Szépen sorban, egymás után. Kinga úrhölgy kezdte az elkápráztatást cseppet sem szokványos cseppjével. Kattantak a fényképezők, nagy pillanatok voltak ezek! Egymást követték a szemléltetőbbnél szemléltetőbb diák, s a diák jól felelt. Bár nem tudta megválaszolni miért kör formájú a szalvétaadagoló formája, de ez a külső szemlélőt egyáltalán nem zavarta. Jekli úrhölgy követte őt, aki természetes nyugalommal fogott bele a mesébe, miután 5 kilós modelljét a zsűri előtt elhelyezte. (a pácolt fa illata, hát engem elvarázsolt az a zongora:) Nade hiphop vette az akadályokat a leány, nem volt benne hiba. Majd az első felvonás záróakordjaként Kira úrhölgy lépett a színre, s előadásával a technika ördögét is elvarázsolta. De ez az apró malőr nem befolyásolta a nézőt, így a műsor végére már felmerült a kérdés: És ezt a terméket hol lehet megvásárolni? :) A felvonás véget ért, de a szereplőknek még meg kellett válaszolniuk egy két kínos kérdést. De ez volt az utolsó egyetemi fellépésük, az utolsó leírt iskolás mondat, az utolsó felelet. Majd boldogan léptek ki az ajtón, útban a nagybetűs élet felé. De két leány még izgatottan próbált mindent egy pillanat alatt megjegyezni, még nem volt helye az ünneplésnek.
Dél
Visszatért a közönség, a zsűri, kezdődött a második felvonás. Ági úrhölgy lépett színre. Magabiztosságával, milliókat érő termékével kápráztatott. S bár a káprázat nem minden zsűritagot ért el, sikerrel zárta fellépést. Dóri úrhölgy a kiemelt úrhölgyek közül utolsóként kapott szót, de annál nagyobb volt a taps. Félórás, lehengerő, részletgazdag, tudományos előadásához már a zsűri sem tudott hozzászólni. Egyértelmű közönségsiker volt. Ismét jött amitől a fellépők tartottak, az utolsó megmérettetés. Pár perc izgatott várakozás a folyosón, s a boldog mérnöklányok kiléptek az ajtón. Megkönnyebülés, mostmár szélesebb mosoly, és a nagy kérdés: Ennyi volt? :)
Délután négy
Már csak a jó rész maradt hátra. Kedves búcsúzószavak az elnökbácsitól, s az eredményhirdetés. Mindenki megfelelt!! Ráadásul jól:) Elismerő kézfogások, egy-két kedves szó a volt tanároktól, s az egyetem véget ért.
Felszabadultan, bár a fáradságtól és az elmúlt hetek nyomásától a történteket még felfogni nem tudó mérnöklányokkal kezdetét vette az ünneplés. GRATULÁLOK ÚRHÖLGYEK! Szép munka volt!!!
3 komment
2010.01.23. 17:12 jeklybaba
Kedves Simonfalvi Ágnes!
Szeretném látni a "mérnökúrhölgy születik" című bejegyzésedet!!!!!!!!!!!!!
Te vagy az egyetlen aki objektívan el tudod készíteni a nap mérlegét. Istenem miket írok???? szóval lécci, ha már megígérted :) Így Szandihoz is eljutna sok plusz info :)
eddig elmondom mit csináltam: alvás, tv, olvasás, EVÉS, ivás. ennyi. azt hiszem tudnék így élni. legalábbis egy darabig :)
csók mindenkineeeeeek!!! d
Szólj hozzá!
2010.01.20. 14:14 szandrushka
Nagy kalappal!
Holnapra nagyon sok sikert szeretnék kívánni mindenkinek a végső nagy megmérettetéshez!!!!
legyetek nagyon ügyesek és mutassátok meg nekik miről is szól a design! :)
soksok pusziiii
ps: utána pedig ünnepeljetek valami ilyesmivel:
3 komment
2009.11.18. 18:03 Penzagi
Do not read beauty-magazines, they will only make you feel ugly...
Egy kis biztatas itt a kemeny hetkoznapokra
hajra lanyok, mar nem sok van!!!
ugye lesz karacsonyi ajandekosztas? engem csak az eltet.
2 komment
2009.11.13. 18:50 jeklybaba
delfti lányok
szevasztok otthoniak :)
szuper itt az élet, mint természetesen. Minden ugyanolyan, mintha el sem mentem volna :) nagyon jó látni a régi barátokat, a lányok is kitesznek magukért, hogy szórakoztassanak :) amikor dolgoznak én járom a várost, vásárolgatok stb, szóval borzalmas aranyéletem van. Ma fogok átköltözni Dórihoz, eddig Kingánál nyomultam, a tök jó nappalijukban egy franciaágyon jeee. Már most rövidnek tűnik az ittlét, dehát ezvan. Meg persze közben a kisördög a fülembe csiripeli hogy DIPLOMAAAAAAAAAA!!!!!!!!! És végülis kicsit ma már foglalkoztam vele, de azért azt a kemény 10 percet nem mondanám komoly előrehaladásnak :D Holnap szombat, megyünk piacra, meg halat enni juhu. Este meg buli. Ma is meg holnap is :) talán vasárnap is, de azt még majd meglássuk. Hétfő délután már otthon leszek, kedden megyek is Lelkeshez, valaki társul??? Aztán ha akarjátok leadom a drótot az itteniek diplomamunkájáról a héten :) mikor hol?
Egyébként ti micsináltatok azalatt míg én nyaraltam/ok? Tessék írni, mindenki ki van éhezve a veletek történtekre, és nem is tudok átadni minden infót ugye :)
Ja és Prága is jó volt :D bár nagyon rövid... még maradtam volna, olyan imádnivalóak ezek a kis barátaim is :) de majd legközelebb vhol európában tali.
sokszor pusszantok mindenkit, dorett
Szólj hozzá!
2009.10.23. 18:17 szandrushka
starck..
öcsém.... annyira burzsoá helyre járok iskolába, hogy ma a tanteremben találtam hirtelem vagy húsz philippe starck széket, mikor bementem órára........
méghozzá ebből a fajtából:
nem tudom mennyibe kerülhet darabja, de félek ráülni, mert ha összetörik, az egész ösztöndíjamat kifizethetem majd a kárért :)
1 komment
2009.10.21. 18:40 jeklybaba
ma prezi volt :)
nahátigen, mert hogy találkoztunk Kyra, S. Ági meg én és bemutattuk egymásnak az eddog elkészített anyagainkat. Úgy 2 óra után arra jutottunk hogy kellenne még extra 2 hónap, hogy szívünk szerint befejezzük :) de mivel egyikünk sem akarja következő félévét ugyanúgy diplomázással tölteni, így az a választás maradt, hogy nekiállunk de durván. Mivel az irányszám a heti 30 óra (ugye 30 kredit :)), amit ha felbontunk 5 munkanapra, csak napi 6 órát kapunk, ami teljesen tűrhető! már csak meg kell valósítani :D és meg is fogjuk mert muszáj!!!
egyébként minden oké itthon, P. Ági épp Graz-ban van Zolinál, de mi azért próbáljuk tartani a frontot. Az idő melegebb mint egy hete amikor fagyhalál volt a irtelen meleg után. Most egész októberi feelingem van, annak ellenére, hogy az IKEÁ-tól megkaptuk a karácsonyi katalógust.. ???? őőőrültek. októberben karácsony, egyre durvább ez a fogyasztó társadalom.
Én nagyon hamar megyek már a hollandusban a lányokat meglátogani, váromvárom, remélem sikerül annyit haladni a dipivel, hogy kisebb lelkiismeretfurdalással elmehessek... ja és előtte még 2 napra kimegyek Prágába, mert jön Kavita és Igor is ott lezs, szóval az indiai csapat 3/4-e, ezt nem szabad kihagyni!!! az a csapat is úgy hiányzik... meg persze az össze külföldi leányzó, bár tudom azért, hogy jól megy a sorotok :)
najó én megyek is diplomával foglalkozni, mert nem lesz belelőlem semmi, ahogy anyukám mondja, és milyen igaza van :D csóóóóóóóóók
1 komment
2009.10.11. 09:15 dori.from.delft
hello aligátorok
tudom, elvesztem....de szégyen ide-szégyen oda....azért itt vagyok !!!
most egy nagyobb csomóban olvastam ez elmult idő bejegyzéseit..jó hallani felőletek! meg hiányoztok ám :)
mi jól elvagyunk, meg már magyar kisebbség alakult: már gábor is itt van!!
mult 7végén tartottunk is egy magyar estet, zaba, zene, táncitánci, h pótoljuk hiányunkat, meg persze hogy megmutassuk milyen a magyar virtus. nemvoltunk sokan, uh meg kell még ismételni párszor :)
pár szóban jelentve: meló sok, de élvezem, meg nagyon elfáradok benne, mosott szar vagyok nap végére, és semmire se idő, se energia.. pláne semmi dipi. de hétközben egy-egy vacsi, vagy söri a centerben + 7végente igyekszünk bulikat beszuszukálni. ami most pénteken is esedékes volt.. white parti ala brazilokkal..annyira jol sikerült, h tegnap egésznap azt pihentem ágyban :)
egyébként idő az mocsok, esik, hideg van...hihetetlen hogy létezik olyan világ, ahol még a héten is 25 fok volt!!!mákosok!
mellesleg Delft még mindig gyönyörű!! még esőben is!
hogy ne kapjatok sokkot felbukkanásomtól, tartogatok következő üzenetre is mondanivalót...
mindenkinek nagy ölelés!
csóóóókok
ps: Ági beköltöztél már?
Szólj hozzá!
2009.10.07. 23:59 szandrushka
bienvönü
hello kedves lányok :)
szóval jelentkezem, bár nincs túl sok mesélni valóm úgy érzem :)
minden ok, nincsen semmi baj, de nem akkora durranás az egész mint amire számítottam. bár azért kezd alakulni a dolog.. az a baj, hogy túl jó évet zártam, és ez most egy kicsit más.
ez sokkal inkább a tanulásról szól, meg az érvényesülésről, nem igazán lehet linkeskedni. de már ezt is elfogadtam :) pedig az első napokban jól ki voltam akadva ezeken :)
de kezdek belerázódni, tetszenek az órák, egyre többet beszélgetek a többiekkel, úgyhogy a végén nem lesz ez olyan rossz szerintem :)
hétvégén szeretnék majd valami jó kis párizsi helyre elnézni, remélem majd megoszthatom veletek :)
írjatok, hogy megy a dipi, na meg mi folyik hollanduséknál??
pusziii
Szólj hozzá!
2009.10.07. 19:13 Penzagi
Most felfedezvén, hogy van ezen a csodás blogon olyan opció, hogy meg lehet nézni milyen keresőkifejezésekkel jutottak hozzánk emberek, gondoltam megosztom veletek:
kenga, szabad+lányok+képek, pisilő+lányok, pénzes+ágnes, tárgyelfogadtatás+bme, es meg egy csomo See+you+later...
meg a szabad pisilő lányok csak-csak, vannak beteg elmék, de ki keres engem?!!!! azert a kenga jó :D
Szólj hozzá!
2009.10.01. 19:16 jeklybaba
új
és igen megváltoztattam a blog kinézetét mert csak. untam. ha ez szar válasszatok másikat :)
1 komment
2009.10.01. 18:54 jeklybaba
csakúgy
azért írok mert csak. nincs semmi very very new, dehát miért is ne írnék, hogy ne haljon ki kis blogunk.
elkedztem írni a diplomát, elég furi, viszont nagyon örülök, hogy foglalkozhatom valami mással ezután a flash-es meló után, már kicsit untam, meg bele is betegedtem:D még mindig nem sok hangom van meg köhögök mint egy kánya, de már nem ment meg semmi a meggyógyulástól eldöntöttem :) és hát holnap megyünk az első design hetes programokra, milyen szuper aktívak vagyunk el sem hiszem :D de kell is ez, művelődjünk és fikázzuk az arcokat haha
aki még nem tudná, megyek meglátogatni Dórit és Kingát novemberben, bárki csatlakozhat akinek tetszik, persze a szállásról majd tárgyalni kell, mert vannak ugye határok Kinga 2 m2-es szobájában :DDD ja és franciaországba is akarok menni... de arra még nincs pénzem... azt majd államvizsga után szeretném, mert Szandikát is meg kell ugye látogatni, meg kint van még ugye ottan Kavita meg Julie, az én kis indiai barátaim is. ja és most jött az ameriaki barátnőm is skóciába egy évre, úgyh őt is jó lene megnézni... nade mibőőől???? persze mindent a maga idejében hah
lánykák akik itthon vannak: arra gondoltam, hogy jövő vagy azutáni héten tarthatnánk egy kis személyes prezentációt a kezdeti cuccainkból, mert muszáj inspirálnunk egymást :) és az bizti legalább hajt is kicsit minket. majd megszervezzük, hogy viszek projectort, és akkor tényleg komolyan vehetjük egymást haha, vahaa ki is öltözhetünk ... najó ez túlzás. És főzni is jó lenne. A margit körút lehet tali pont, mondjuk kicsitmost kupi van mert megcsinálták a villanyt, és véstek meg minden. de ez még rendeződhet addig.
híreket és véleményeket várok!!! puszszsancs
Szólj hozzá!
2009.09.14. 15:58 szandrushka
najóóóóeznemvoltszép...
:)))))
semmi gond amúgy... unalmas kis munkás életem amúgy sem túl izgalmas :D
helyette kaptok linket, hogy legyetek zöldek. vagy pont hogy ne
http://mindennapibetevo.blog.hu/2009/09/13/de_bazzeg_mi_zoldek_vagyunk
meg kaptok egy másikat is :) sztem ilyen az igazi design :) hihi
http://designpumpa.blog.hu/2009/09/11/keetra_dean_dixon_just_between_you_and_me
Szólj hozzá!
2009.09.13. 19:07 vahaa
Atyaeg:)))
Szandi, bocsass meg, ezt nem tudom, hogy sikerult csinalnom, mondom, hogy iszonyu masnapos vagyok:)Atirtam a mondandod egy kicsit es a nevedben irtam:)))))))hahahhahahahahahahahahahahahahhahahha
3 komment
2009.09.10. 20:24 vahaa
enismarmajdnemelfelejtettem
Igazan koszonom a felkerest:))Epp probalok ujra magamhoz terni, tegnap hatalmas eskuvoi bulin voltunk...ihhiii, hat egy ici picit tobbet ittunk mint kellett volna:))) de nagyon nagyon jol ereztuk magunkat!!Vegul mi is Salzburg tartomanyban voltunk nyaralni, valoban csodaszep, ahogy Szandi kepein lathattuk:)Jovo heten megyunk Milano melle baratokkal bort kostolni!Amugy nalam is elkezdodott a diploma, voltam mar gyar latogatoban, jovo heten meg megyek a suliba, hatha osszefutunk!!!A heten remelem talalkozunk, beszeljunk, hogy kinek mikor jo!!!!
AGI EN SZERETLEK A LEGJOBBAN!!!!:)))
Felkerem Agit, ugyanis gondolom, hogy ma hazaerkezett:)
Szólj hozzá!
2009.09.07. 21:47 Penzagi
hogyiskellidebelepni?
Na szoval teny, majdnem elfelejtettem a jelszavam. szegyen.
nalam meg tovabbra is megy a lakaskereses, bar nem teljes gozzel, mert mindig elkedvetlenedek meg be-belelkesulok. az arak elszomoritoak, a lakasok kiabranditoak, aztan ha epp talalok egy elfogadhatot az vagy ki van adva, vagy megis inkabb a baratnonek kell, vagy megsemolyanjoazmintelsolatasratunt. ugyhogy inkabb befogom. majd jon a sult galamb en meg bekapom, hamm.
Igy lakaskereses felreteve, van jobb dolgom is, ismet lekvarfozes volt, most Zolieknal, egeszen konkretan 65kg (HATVANÖT KILOGRAMM=65) szilvat foztunk meg, nagyjabol ketten, en meg Zoli Nagypapaja, ahogy kell: ustben, no cukor, 6 oran keresztul felvaltva kevergetve, 50 eves keveroeszkozzel, amit meg annak idejen o keszitett... Na ki szeret engem a legjobban??? :)
Meg egy hirem van: ma visszavonhatatlanul beiratkoztam a cuki-suliba, igy mostmar tenyleg mindent a food designert! Hetente egyszer jarok majd elmeleti orakra, meg kell gyakorlatra is, jo sokat, gyartom majd a sutiket meg fagyikat, meg miegymast. Na ki szeret engem meg jobban?
Aztan ugye vezetek meg diploma, de arrol most nem beszelek, mert ezek utan mar uncsi. Johet az ujdizajnos szandrushka, plíz!
2 komment
2009.09.04. 10:46 kungi
delftből
na lányok megérkeztem tegnap én is.most van időmírni, dóri melóban én meg csak 4kor talizom az új főnökömmel. épp dórinál csövezek pár napot hála áldott jó szívének. nagyon tetszik eddig amit láttam, leszámítva a 14 fokot meg az esőt+szelet. a utazással mindne simán ment.kicsit hoszú volt. hétfőn kötözöm át ideiglenes lakóhelyemre, (ezért is hála Dórinak) ahol 1 hónapot maradok. aztán meglássuk.
most ennyi, csoki mindenkinek.
Szólj hozzá!
2009.09.03. 23:15 simiagi
eccomi:)
Elolvastam a bejegyzést és már írok is:)
Bennem is felmerültek ezek az érzések, amit Dóri a végzéssel, életkezdéssel kapcsolatban érez.. ráadásul mindjárt vége a dolce vitának, legalábbis itt Olaszországban. 13-án már otthon vagyok:) Kicsit örülök is, főleg a munkát untam meg, de azért nincs nagy kedvem belevágni rögtön a félévbe. Itt még tart a nyár kicsit, bár úgy hallottam otthon is, így vár a tenger délelőttönként, délután munka, és este még belefér egy két buli is. Két napja visszalátogattam kedves kis szórakozóhelyemre, ahol én sem hiszem el, hogy 60 napot bulizva dolgozgattam el. Jó volt újra látni az ottaniakat, a főnök is örült nekünk nagyon,ezt a kezünkbe adott alkohol mennyiséggel mutatva ki:) Jövő héten még lesz egy pár kedves napom, tesóm látogat meg, aztán tengernyi cuccomat buszra paszírozva nekivágok a 15 órás hazaútnak..
Készen álltok egy welcomepartira? :)
Szólj hozzá!
2009.09.03. 19:51 jeklybaba
nem állapot!!!!!!!!!
meghalt a blog... :((((((
lécci léccci könyörög az életéért!!! én megmentem és adok neki, egy kis lökést, de aztán induljon el a lavina!!!!!!!!
szóval, én el sem hiszem, hogy ebben a félévben diplomázok. Nem sajnálom otthagyni sulit (khm, khm...), de azért fura éesz, pláne, hogy foggalmam sincs, h utána mti fogok csinálni????? és egyáltalán nem érzem úgy, hogy munkát kéne keresnem... persze így kicsit öngyilkosságnak tűnik ez a félév, ha nem tudom hova fut ki, és a diploma után ott fogok állni a NAGYVILÁGBAN, nézve szerteszét... de nem is igaz, hogy ezen gondolkozok, mert nem is aggódom semmi ilyesmi miatt. Nem tom miért... lehet h azt hiszem, hogy jön a sült galamb :)
most persze nem a dipivel foglalkozom még, mert van meló ezerrel, a gimimnek csinálok multimédia CD-t a 20éves évfordulójukra. Persze nincs idő semmire sem, de azért szeretm csinálni, és szept 20-ára elvileg vége lesz az egésznek. Akkor fogok nagy erőkkel nekiállni a dipinek. Tudom előtte is kéne... majd még meglátom.
Ja és lesz Fugato koncert, szeptember 17, Városamjori gimi, a 20éves évforduló miatt játszunk :) majd még írok a pontos részletekről.
Kérek minden egyes leányzót, hogy aki elolvassa ezt után a rögtön írjon egy új bejegyzést magáról, legalább pár sorban, mert lassan elfogynak az infóóóóók!!!
Kenga írjál, h élsz-e még, remélem szupi helyed van!!! csóóóóóóóók
Szólj hozzá!
2009.08.01. 11:01 jeklybaba
5 percem van
igen most csak ennyire telik, angol billentyuzettel...
szoval epp jaisalmer-ben vagyok rajasthanban, minden szuper, fantasztikus ujra latni a delfti ismerosoket!!!! minden nap valami uj csoda, izonyat meleg es budos :))) persze elvezzuk, soksok kepet csinalunk.
Dorikam a sarga irigyseg esz meg, hogy imadott varosunkban vagy, lecci mondd meg az uj cimed, hogy kuldhessek egy lapot. Ez igaz a tobbiekre is akik eddig meg nem mondtak meg a cimuket.
nagyon jokat esze, igy a fogyas helyett a hizas mezejere fogok lepni sztem :)
najo mentem, ha lesz meg lehetoseg irok igerem!!! soksoksoksoksoksok puszszszancs
indiai dorika
Szólj hozzá!
2009.07.23. 15:24 simiagi
festa stasera?:)
ciaoo ragazze!!
tudom, hogy sose írok ide, de most megtöröm ezt a rendet!
Szóval: aug 1-10-ig otthon vagyok:)) Mikor értek rá egy kis iszogatós bulizgatós beszélgetős valamire?:) Már annyira mennék haza, szóval már csak egy hét és lállálá. Utána még egy hónapra vissza, aztán diplomaírás..kicsit sűrű, semmi nyaralás, de majd ez az egy hét remélem az lesz:)
kérek javaslatokat kinek mikor jó! Még szabad vagyok nagyjából minden nap:)
Puszi, és élvezzétek a kánikulát..itt ma 36 fok van. És én az irodában:(
Utolsó kommentek